Minden anya átesik ezen, csak van aki tagadja. Ha nem is depressziós mindenki a szó szoros értelmében, de lehangolt állapota, biztos, hogy van. Csak van aki túl van rajta 1-2 nap alatt, van akinek eltart hetekig, hónapokig is. Van aki azonnal rohan valamilyen pszi-vel kezdődő foglalkozású doktorhoz, van aki meg egyszerűen nem közli másokkal, hogy valami kínozza.
Mert másra számítottál. Mert iszonyatosan fáradt vagy. Mert minden megváltozott. Mert, ha az élet megváltozik hirtelen, az olyan furcsa érzés. Hiába van az a bizonyos 9 hónap a felkészülésre.
Nem tudsz felkészülni.
Nem lehet felkészülni.
Mondhatják, hogy nem fogsz aludni, hogy folyton ölben lesz, hogy fájni fog a hasa, hogy azt sem tudod majd milyen nap van, hogy meg fogsz változni kívül-belül....Mondhatják. A szavak akkor lesznek súlyosak, amikor saját magad éled át. Először sokkolódsz. "Jé, tényleg." Olyan más minden. Mást veszel észre magad körül, mást tartasz fontosnak, más lett az érdeklődési köröd, más akciókra vadászol.
Valahogy elvesztél.
"Hol van már az a régi lány?"- énekelhetnénk. De még énekelni is mást énekelsz, mint eddig. Fogod azt a csepp kis testet, és rádöbbensz a felelősségedre. Persze, eddig is volt felelősséged, de most amikor már a kezedben tartod, ez hirtelen akkora súllyal ül a válladra, hogy szinte fáj.
"Mi lesz, ha..."...Jönnek a gyötrő gondolatok. Sok ilyen "mi lesz, ha.." gondolat után már teljes a kétségbeesés és a pánik is elönt. "Úristen, én erre nem vagyok alkalmas." Ez már a vég, kezdesz belesüllyedni.
A körülmények sem tesznek jót. Éjjel félkómásan vánszorogsz a kicsihez, akit nem tudsz visszaaltatni. "Mi baja lehet?" A ház csendes körülötted, más észre sem veszi a kínlódást. Neked csendben folynak a könnyeid. Hiszen annyira, de annyira fáradt vagy már.
Egy darabig jönnek látogatók, amíg újdonságnak számít a dolog. De már akkor sem hozzád, mint eddig. Most már nem az érdekli őket, mi van veled. Igazából babázni jönnek. Megfogdossák, megcsodálják, megdicsérik, milyen cuki, milyen ügyes, egy szava sincs. Anyának sem lehet egy szava sem. Egy idő után a látogatások is elmaradnak, aki kitart, annak nem beszélsz magadról és a lelkiállapotodról, nehogy őt is elijeszd.
Hidd el, kedves sorstársam, vége lesz ennek is!
Hidd el, pár hónap után, amikor a szervezeted teljes egészében átállt erre az új állapotra, rájössz, hogy milyen csodálatos dolog ez!
A váltás mindig nehéz. Amikor hirtelen tudatosul benned az új szerepkör, amit be kell töltened, az először agyonüt. De aztán lassan magadhoz térsz a kómából és élvezni kezded az új szerepet.
Addig tarts ki!! És hidd el
NEM
VAGY
EGYEDÜL!
Fotók forrása: pixabay.com
Utolsó kommentek