anyalélek-nagycsalád

Az "anya-egyensúly programban" elkezdtünk szervezni, tervezni. Eljutottunk odáig, hogy megterveztük az évünket, akkor most 3. lépésként szűkítsük a kört, tervezzük meg a hónapot!

Fotó: pixabay

3. pont: Tervezd meg a következő HÓNAPOT!

Ha jól csináltad az előző pontot és szépen nagyvonalakban megtervezted az éveteket, akkor az egy jó mankó lesz most a havi tervezésnél. Mivel lassan május végére érünk, ideje megtervezni a júniusunkat!

Elő hát a júniusi asztali/fali naptárat!

Először is hangold össze az éves terveiddel, terveitekkel. Írj át mindent, ami ebben a hónapban fog következni (szüli-, névnapok; szabadnapok; nyaralás; stb.).

Következő lépésként én mindig beirogatok magamnak határidőket, pl.: számlákat befizetni 10-ig; közművek diktálása, stb.

Ezután egyeztetek férjemmel, hogy neki mi az ami fix ebben a hónapban.

Ha ez is megvan, jöhet a háztartás! Vagyis ez lesz az első pont, ahol elkezdjük a házvezetést is tudatosan tervezni, hogy megkönnyítsük saját munkánkat. Ehhez gondold át, eddig hogy csináltad és mi az amin változtatni szeretnél, mert semmiképpen nem jó. Én pl. a szezonális házkörüli tennivalókat nagyon el tudom hanyagolni, így innentől ezt is jó nagy piros betűkkel bevésem majd a havi tervezőmbe és szabok neki határidőt!

Például most bekerült, hogy:

• gyerekek nyári ruhatárát átnézni, kinőtteket elrakni, ha kell újakat vásárolni
• saját nyári ruhatárat átnézni
• téli, átmeneti kabátokat, dzsekiket elmosni, elrakni
• homokozót rendbetenni, új homokot venni bele, fedelét rendbeszedetni
• ablakokat, ajtókat megtakarítani (amíg nincs dögmeleg, mert ezeket nyáron úgy sem lehet!)
• stb.

Jó, ha mindhez írsz egy határidőt, hogy lebegjen csak a szemed előtt! ;)

A havi tervezésnél átgondolom azt is, hogy mik legyenek a hétvégi programok. Már régen kiléptem az otthonról örökölt: szombaton mosunk-takarítunk, vasárnap főzünk-eszünk ördögi körből és elhatároztam, hogy bizony én ezt nem vagyok hajlandó csinálni. Így általában a hétvége kirándulásról, közös családi időtöltésről szól. Ehhez vagy pénteken főzök előre, vagy rendelem a kaját, vagy "majd eszünk, amit találunk" alapon indulunk el. Véleményem szerint a gyerekeknek nem az lesz a fontos, hogy megkapták-e minden vasárnap délben a szokásos húsleves-rántott hús adagjukat, hanem az, hogy élményeket gyűjtöttek! Családi élményeket!

Így a hétvégéket is megtervezem előre. Összeírom mikor hová lehetne elmenni és itt nem kell mindig a drága, fizetős dolgokra gondolni. Lehet, hogy csak a város másik végén lévő nagyobb játszótérre megyünk el szombaton délelőtt. De fontos, hogy legyenek A és B tervek jó idő és eső esetére is.

Miután ezek is bekerültek a naptárba egyeztetek a család többi tagjával!

A 20 pontos "anya-egyensúly program" eddigi írásait IDE kattintva találod!

Tarts velem a továbbiakban is, írd meg véleményedet, tapasztalatodat kommentben, ha tetszik add tovább! ;)

Jó tervezgetést!

Tegnap megírtam Nektek nagy elhatározásomat, hogy belevágok egy "anya-egyensúly programba", amit magam alakítok ki. Elterveztem 20 pontba szedve, min kell változtatnom, hogy összeszedett családanya legyek, aki képes igazgatni a pereputtyát.

Megírtam, mi az első és legfontosabb lépés és bizony el is kezdtem gyakorolni azt! Felszívtam magam reggel, mosolyogva keltem fel és elhatároztam a mai naptól nem tudnak kizökkenteni önbizalmamból!!! Sem a kritizáló nagyszülők, akik úgy látják zsarnok vagyok a gyerekekkel, mert nem ehetnek este 9-kor gumicukrot; sem a lenéző játszótéri anyuka, aki biztos hülyének néz, amiért a homokozás után lefertőtlenítem a gyerek kezét; sem a bolti eladó, aki mindig furán néz, ha felbontom vásárlás közben a túrórudit (amit persze kifizetek!); sem az óvónéni, aki szerint délben is mehetnék a nagyobbért, ha a kicsivel úgy is otthon vagyok; sem a reklámokban kisminkelve mosolygó anyuka, akinek mindig jókedvűen ébred a gyereke...

Kezdd el Te is! Olvasd ITT el a tegnapi bejegyzést, ha kell minden egyes nap, amikor egy kicsit lehangolódsz! Bízz Magadban!

Ezek után már könnyebben lépünk át a következő pontra (pontokra), amikben elkezdjük összeszedni magunkat. Igen, többes számban beszélek, mert én is most kezdem el. A 20 pontot csak összeírtam eddig, de most kezdem a kivitelezést én is. ;)

2. pont: Tervezz előre: ÉVET!

Több pont lesz most egymás után, ami a tervezésről szól és én logikailag a nagyobbtól haladok a kisebb felé. Tehát először megtervezzük az évet, utána a hónapot, a hetet...

Mire van szükséged ehhez?

Egy üres füzetre, egy naptárra, vagy egy mobilapplikációra. Ki mit szeret használni, tapasztald ki Neked melyik a megfelelő! Van aki ezek kombinációját használja, én is szeretek naptárba is írogatni, de mobilappot is használok. Jó lehet a sima google naptár is, vagy ha outlookot használsz, az is megfelel.

Bár elsőre (mivel sok lesz a javítgatás, áthúzogatás - saját tapasztalatból mondom) a legjobb egy üres füzet!

Fotó forrása: pixabay

Szóval elő a füzettel és írd fel: TERVEK AZ ÉVRE!

(Tudom, hogy már év közben vagyunk, de a tervezést elkezdeni sosem késő...Mire jön a következő év, már jócskán belejövünk és január elején profi tervet fogunk készíteni a jövő évre! :))

Következő lépésként gondold át, mik a fix időpontok az életetekben és kezd el felirogatni őket, összevissza, ahogy jönnek!

• ovi/iskolaszünet (mikortól-meddig tart)
• évzárók, évnyitók
• nyaralás
• családi ünnepek (névnapok, születésnapok, évfordulók)
• stb.

Ezek mellé pontokban írhatod fel, amiket már jó előre tudsz (pl. mikor hol lesznek a nyáron a gyerekek /táborok, nagyik/; melyik születésnapot hol-mikor-kivel ünneplitek; stb.), de írd fel azt is, ha kérdéses pont van ezekkel kapcsolatban (pl. ha nem tudod még mikor melyik nagyira tudod bízni a kicsiket). Jelöld meg azokat külön, amiket meg kell beszélned mással is! Apával-gyerekekkel-nagyikkal-ovónénivel..

Ha ezzel készen vagy, tedd őket időrendbe és véglegesítsd a naptárban, amit választottál. Én beírtam a telefonomba, ahol google naptárat használok, a fontosakhoz külön értesítést állítottam be előre is és aznapra is. De beírtam őket a konyhapulton lévő asztali naptárunkba is, hogy minden nap szem előtt legyen. (Később fontos lesz ez a heti tervezésnél!)

Fontos, hogy kérdezd meg a család többi tagját is, mit tudnak már előre az évükről! Apa mikor lesz esetleg távol (nálunk van, hogy 24 órás ügyeletben van, de lehet olyan, hogy külföldre megy, stb.), a gyerekek kihez vannak például meghívva szülinapi zsúrra, a nagyik mikor érnek rá unokázni, stb... Ezeket is írd be magadnak!

Következő lépésként kezdj egy új üres lapot és írd össze mit szeretnél még idén. Itt most azokra a dolgokra gondolok, aminek nincs fix időpontja, de mindenképpen szeretnéd ebben az évben megvalósítani, például:

• festés
• lecserélni a konyhabútort
• visszamenni dolgozni
• tanfolyamra menni
• beiratni a gyereket lovasoktatásra
• blablabla...akármi jöhet, mint egy bakancslistában! Amit már régóta tervezel, szervezel... Ezeket ne tartsd soha magadban, különben csak egy elveszett gondolat marad! ÍRD le! Így szemed előtt fog lebegni. Ha megvagy a felsorolással, nagyjából helyezd el őket időben. Nagyjából! Nem kell, hogy pontosan beírd, hogy szeptember 17-én munkába állok újra. Hanem írd azt, hogy nyár vége, ősz eleje...

Ezekről szintén kérdezd meg a család többi tagját is, legalább tisztában leszel azzal is, ki mire vágyik! ;)

Utolsó lépésként pedig vedd elő a közműves/biztosításos/bankos/hiteles stb. papírjaitokat! Tudom ez már olyan nemakarom kategória...nekem is az volt...De miután szépen rendbetettem őket egy külön mappában és végre átlátom a káoszt bennük, büszke vagyok magamra! :) Szóval, ha eddig nem voltak rendbeszedve, itt az ideje, hogy megtedd ezt a lépést is!

Miért fontos ez? Mert ezeket is bele tudod írni az éves tervbe és a saját magad életét könnyíted meg vele, ha május 20-án (vagy előtte egy hónappal) jelez a telefonod, hogy: adóbevallás; vagy az autóbiztosítás fordulóján kapod az értesítést.

Szóval elő a füzetekkel!

Hajrá tervezés! ;)

Lassan megszületik harmadik gyermekem, de valahogy nem vagyok felkészülve. Mármint persze, hogy fel vagyok, hiszen terveztük, akartuk a 3 gyerek-nagycsalád felállást. Nem érhetett váratlanul, de valahogy mégis váratlannak érzem.

Fel lehet erre egyáltalán készülni?

Muszáj! Így az önsajnálat és depresszió után úgy döntöttem, ez így nem mehet tovább. Fel kell állnom, egyensúlyba kell hozni magamat annak érdekében, hogy egyensúlyban legyen a családom! Hiszen én vagyok az ANYA, az összetartó ragasztó...és pont én hullok darabokra?

Leültem hát és elkezdtem írni, hogy min kell változtatnom. Megterveztem miket kell megtennem ahhoz, hogy elérjek egy boldog(abb), egyensúlyi állapotot. 20 pontot írtam össze, amit most 20 bejegyzésben fogok közzé tenni, szépen lassan haladva. Lehet ez egyfajta "anya-egyensúly program". Remélem a végére elérem célom és tényleg kicsit visszabillenek egy normál kerékvágásba. Hogy mire megszületik a 3. baba (lehet a 20. bejegyzés végére itt is lesz :)) egyfajta rendszert vigyek a hétköznapokba, szervezni tudjam a család mindennapjait, mindezt úgy, hogy igazi "szuperanyaként" a gyerekeimre, apjukra és magamra is legyen elég időm!

Velem tartasz??? ;)

1. pont: BÍZZ MAGADBAN!

Harmadik babámat várom. A hatodik hónapban vagyok, azon agyalok, hogyan lesz elrendezve minden mire megszületik. Mit csinálok a két nagyobbal, hogyan iktatom be az életünkbe az új jövevényt, gondolkodok vajon mikor lesznek megint "szokványos" napjaink, mennyi idő, amíg összeszokunk.

Persze nézegetem a hasamat is. Akkora, mint az első kettővel a nyolcadik hónapban volt. Rosszul vagyok, fekszek, pizsamában vagyok, este áttukmálok mindent a férjemre, én meg nyolckor alszok.

Nem sminkelek, ha dokihoz megyek. Nem járok edzőterembe és nem fotózom le a pucér hasamat, főleg nem a netre.

Valamit rosszul csinálok...Engem biztos másik bolygóról szalajtottak, mert valahogy ufónak kezdem magam érezni. Mert akárhányszor böngészni kezdem a netet, szembejön velem egy magamutogató kismama. Egy, akinek 38 hetes terhesen kockásabb a hasa, mint nekem valaha volt. Egy, aki a szülőszobán két fájás közt kisminkeli magát. Egy, aki szülés után 48 órával mutogatja, hogyan néz ki egy has, szülés után.

Fotók forrása: Instagram /chontelduncan/ /makeupbyalaha/ /takebackpostpartum/

Én meg csak ámulok...Mondom én, tuti ufó vagyok. De én valahogy nem vágytam terhesen kondizni (a rubintréka terhes tornát leszámítva), eszembe sem jutott volna szülés közben sminkelni (nem is tudom, valahogy máshol járt az eszem...), de a löttyedt hasamat sem fogom mutogatni most sem szülés után, ígérem.

Ne értsetek félre: bírom, ha egy nő kiáll magáért, a meggyőződéséért. De ez nem az a helyzet. Itt nem, mint nő jelenik meg, hanem, mint anya. Mégis van egy hiányérzetem: a legfontosabb hiányzik ezekből a képekből: a baba. Akiért az egészet csináljuk, csinálják. Pont nem azon van a fókusz, amin kellene, hogy legyen. Elviszi az egészet a NŐ, az ego, mint olyan...Az edzett nő, a sminkelt nő, a nemrég szült nő. De nem esik szó arról, aki nélkül nem lennének azok, amik. Valahogy úgy érzem, hogy ezek a nők már magával a terhességgel is önigazolni próbálnak. Kihaénnem, nemfogmegváltoznisemmi, ilyenvagyokvalójában...

De hol van a MI? Hol van az anya-baba a rendszerből? Hol van az, akiért végigcsinálták és miért ők akarnak annyira a középpontban lenni?

Költői kérdések, de persze tudom a választ. A mai világban a neten kell élni. A fotók nem hazudnak. A fotók maradandóak....

De higgyétek el, ennyit nem ér.

Sőt, semmit nem ér, ha pont a lényeg veszlik el az egészből...

Minden anya átesik ezen, csak van aki tagadja. Ha nem is depressziós mindenki a szó szoros értelmében, de lehangolt állapota, biztos, hogy van. Csak van aki túl van rajta 1-2 nap alatt, van akinek eltart hetekig, hónapokig is. Van aki azonnal rohan valamilyen pszi-vel kezdődő foglalkozású doktorhoz, van aki meg egyszerűen nem közli másokkal, hogy valami kínozza.

Mert másra számítottál. Mert iszonyatosan fáradt vagy. Mert minden megváltozott. Mert, ha az élet megváltozik hirtelen, az olyan furcsa érzés. Hiába van az a bizonyos 9 hónap a felkészülésre.

Nem tudsz felkészülni.

Nem lehet felkészülni.

Mondhatják, hogy nem fogsz aludni, hogy folyton ölben lesz, hogy fájni fog a hasa, hogy azt sem tudod majd milyen nap van, hogy meg fogsz változni kívül-belül....Mondhatják. A szavak akkor lesznek súlyosak, amikor saját magad éled át. Először sokkolódsz. "Jé, tényleg." Olyan más minden. Mást veszel észre magad körül, mást tartasz fontosnak, más lett az érdeklődési köröd, más akciókra vadászol.

Valahogy elvesztél.

"Hol van már az a régi lány?"- énekelhetnénk. De még énekelni is mást énekelsz, mint eddig.  Fogod azt a csepp kis testet, és rádöbbensz a felelősségedre. Persze, eddig is volt felelősséged, de most amikor már a kezedben tartod, ez hirtelen akkora súllyal ül a válladra, hogy szinte fáj.

"Mi lesz, ha..."...Jönnek a gyötrő gondolatok. Sok ilyen "mi lesz, ha.." gondolat után már teljes a kétségbeesés és a pánik is elönt. "Úristen, én erre nem vagyok alkalmas." Ez már a vég, kezdesz belesüllyedni.

A körülmények sem tesznek jót. Éjjel félkómásan vánszorogsz a kicsihez, akit nem tudsz visszaaltatni. "Mi baja lehet?" A ház csendes körülötted, más észre sem veszi a kínlódást. Neked csendben folynak a könnyeid. Hiszen annyira, de annyira fáradt vagy már.

Egy darabig jönnek látogatók, amíg újdonságnak számít a dolog. De már akkor sem hozzád, mint eddig. Most már nem az érdekli őket, mi van veled. Igazából babázni jönnek. Megfogdossák, megcsodálják, megdicsérik, milyen cuki, milyen ügyes, egy szava sincs. Anyának sem lehet egy szava sem. Egy idő után a látogatások is elmaradnak, aki kitart, annak nem beszélsz magadról és a lelkiállapotodról, nehogy őt is elijeszd.

Hidd el, kedves sorstársam, vége lesz ennek is!

Hidd el, pár hónap után, amikor a szervezeted teljes egészében átállt erre az új állapotra, rájössz, hogy milyen csodálatos dolog ez!

A váltás mindig nehéz. Amikor hirtelen tudatosul benned az új szerepkör, amit be kell töltened, az először agyonüt. De aztán lassan magadhoz térsz a kómából és élvezni kezded az új szerepet.

Addig tarts ki!! És hidd el

NEM

VAGY

EGYEDÜL!

Fotók forrása: pixabay.com

Baba:

"Fáj a pocim, megint tele a pelus. Még a lábamon is folyik valami meleg. Auuuu, anya megint mérges, levetkőztet, beállít a kádba. Engedi rám a vizet, az elején kicsit hideg volt, jujj. Nem bírom ezt, ma már másodszor öltözünk át. Oááááá

Nem, nem kérek enni, ezt sem és EZT SEM! ááááááá, nem érted, hogy fáj a pocim?

Inni sem..na jó, azt mégis kérek egy kicsit.

Nem, neeeeeeeeee tegyél le! Vegyééél fel! Olyan jó az öledben! Oáááá

Így nem jó, így nem tudok hozzádsimulni, ne így fogj...áááááááá

Anya ideges, akkor én is. Oáááá

Még rám is kiálltott, hogy hagyjam abba. De nem bírom. Oááááá

Fáj a pocim, nem tudok elaludni. Oááá

De jó ide bújni, végre..."

Fotó: Thinkstock

Anya:

"Basszus, már megint nyakig fosta magát, mikor hat már a gyógyszer végre. Másodszor kell átöltöztetnem.

Na gyere, beteszlek a kádba, muszáj, hogy megfürdesselek, de ne sírj már, mindjárt készen vagy!

Na jó, keresek ruhát, gyorsan búj bele ebbe a bodyba, ne sírj kicsim, tudom, hogy utálsz öltözni, de muszáj, különben megfázol.

Gyere egyél! Nem kéred? Nem ízlik? Miért nem? Neked főztem..Na jó, kapsz mást, ezt egyed akkor. Ez sem jó? De akkor mit eszel? Semmit nem ettél még ma. De miért sírsz????? Szomjas vagy? Nem? Ebből a pohárból? Na jó, legalább egy kicsit ivott...
 

Leteszlek, amíg elpakolok. Jajj, ne sírj már, na jó nem pakolok. De wc-re el kell mennem. Játsz addig ezzel a csörgővel. Ne sírj, sietek.

Jézusom, üvölt a gyerek, valami nem oké.

Na jó, végeztem, gyere az ölembe.

De ne ficánkolj, kérlek, gyere bújj ide, így. Így nem jó? Így szoktál elaludni, na jó, én már nem értek semmit. Csak kérlek hagyd abba! NE SÍRJ! Mert lassan én is sírok...

Fáj a pocid tudom, na gyere, talán így jó lesz...éneklek neked..

Megnyugodott, elaludt..

Na végre..."

...de nem vagyok...

Be kell vallanom valamit. Nagyon lusta lettem mostanában. Óh és még hazudok is. Nem is mostanában. Mióta megszületett a most egyévesem. Annyi mindent elterveztem:

Lakberendezek, szépen dekorálom a szobákat évszaknak megfelelően, telepakolom a házat gyönyörű virágokkal, a kert is tele lesz virágágyásokkal. Közben minden nap finom és tápláló ebédet főzök a családnak. Minden nap minimum 2 óra hosszát viszem ki sétálni a kicsit. Reggel türelmesen elviszem a nagyobbat oviba, foglalkozok vele, amikor délután hazajön, mindenféle kreatív játékot találok ki neki. Hétvégente kirándul a család, mert pénteken előre főzök; vidáman telnek a mindennapjaink. Mindeközben végre belefogok a nagy vállalkozásomba, amit már régen kiötöltem és mire a harmadik gyerkőc is oviskorú lesz, nem fogok rászorulni, hogy visszamenjek dolgozni, hiszen a saját magam ura leszek.

Fotó forrása: http://keresztenycsalad.blog.hu/2015/03/07/ne_akarj_tokeletes_anya_lenni

Aha, persze...

Egy darabig működött is. Mindenbe belefogtam, amit elterveztem. De persze minden csak múló fellángolás volt.

Lakberendeztem, minden limlommal, mert lefesteni, felújítani már lusta voltam. Szépen dekoráltam a szobákat évszaknak megfelelően, ami annyit jelent, hogy karácsonykor volt karácsonyfánk. Telepakoltam a házat gyönyörű virágokkal, aztán elfelejtettem öntözni őket. A kert is tele lett virágágyásokkal, de mindent rossz helyre ültettem, vagy rosszkor, így a fele sem virágzott. Közben néha nap finom és tápláló ebédet főzök a családnak, de többnyire inkább megrendelem a város éppen legszimpatikusabb menüjét. Minden másnap biztosan kiviszem sétálni a kicsit. Reggel elviszem a nagyobbat oviba, de a türelmemet inkább ne firtassuk... Foglalkozok vele, amikor délután hazajön: megkérdezem mi volt az ebéd, majd bekapcsolom neki a tévét. Hétvégente kirándul a család egy része: vagy én a boltba, vagy a férjem anyóshoz a nagyobb gyerekkel, hogy én addig is pihenjek. Unalmasan telnek a mindennapjaink. Mindeközben végre belefogtam a nagy vállalkozásomba, amit már régen kiötöltem, de két hónap után fel is adtam és bejelentettem a szüneteltetést.

Úgyhogy jelenleg a fenti kép helyett, valahogy így tudom elképzelni a jövőmet:

Fotó forrása: http://2.bp.blogspot.com/-T7rGbL38_qg/UPkCm6rkbSI/AAAAAAAADpw/1p8m02KY6y8/s1600/k%C3%A9pecske.jpg

Most eljutottam odáig, hogy ennek véget kell vetnem. Ez így nem helyes. Nem így akartam, nem is így akarom.

Miért írtam le ezt Neked? Mert Te, aki elolvastad idáig és nem csuktad be az oldalt az első mondat után, ugyanígy érzel. Tudom. Lehet, hogy Te is még pizsamában ülsz és éppen a telefonon a facebookot görgetve jutottál el a cikkemig.

Nem baj! Nehogy itthagy! Én nem ítéllek el emiatt.

Nem így képzeltük, ugye? Annyira más az elsőt várni. Annyira más képet mutatnak az idióta reklámok az anyaságról. A tévében minden anya tipptopp, a hófehér otthona ragyog a tisztaságtól és türelmesen, jókedvűen játszik a gyerekeivel, miközben a szomszédlegényre a rolót is ráhúzza, amikor apa hazaér a finom salátáért, amit ebédre készített.

Csak amikor túl vagyunk az első nehézségeken, akkor jövünk rá, hogy a valóság az nagyon más. Ettől a döbbenettől viszont hajlamosak vagyunk lefagyni és többé inkább tudomást sem venni semmiről, sem a külvilágról, sem arról, ami körülvesz minket.

Kelj fel!

Igen, most itt az idő, hogy változtassunk. Én is. Sőt, én fogom elkezdeni, jó?

Először is elpakolom a nappaliból a játékok tömkelegét, amelyek borítják a padlót és csak egy jól kijárt ösvényen keresztül lehet átjutni rajtuk. Ennek ma vége.

Elég is mára ennyi, mert nem akarok megint gyorsan, hirtelen belevágni. Kis céljaim lesznek, mindennapra valami apró kis lépcsőfok, ami ad egy kis diadalérzést.

Felkelek, tudom, mert muszáj. De kell a bátorítás, úgyhogy rúgj seggbe légyszíves! :)

Jövök majd a folytatással, hogy haladok (-e, vagy nem). De írj Te is, írd le mik a napi céljaid. Magadnak. Kezdjünk el együtt szuperanyává vállni ;)

Fotó forrása: pinterest

Egy kismama kerekedő pocakját mindenki észreveszi és sajnos mindenkinek van véleménye is róla. Pláne kishazánkban még van is ehhez egy olyan mentalitása az embereknek, hogy nem rejtik véka alá véleményüket sőt mi több, nem is gondolkoznak, mielőtt megszólalnának.

Most, hogy újra növekszik a pocakom, megint csak észrevettem, hogy egyre több idegen ember szeretne velem társalgásba elegyedni. Bárhol, bármikor. A postán, a boltban, az utcán, az orvosnál, akárhol. Egy pocak olyan az embereknek, mint egy céltábla. Hirtelen lehet miről beszélni.

Összegyűjtöttem pár kedvencemet, amit az előző kettő és a mostani terhességem során kaptam.

Te terhes vagy? Hálistennek, már azt hittem valami bajod van... /Aha, köszi...végülis van bajom bőven.../

Véletlen volt, vagy terveztétek?    /Imádom ezt a közvetlenséget. Komolyan akkor lepődtem meg, mikor a saját anyám is megkérdezte legutóbb, hogy "ugye véletlen volt?"./

Úristen, szegényem. Gyermeket vállalni a mai világban!!! Mégis, hogy merik ezt? /Ezen a ponton csak lestem a vénembert és hangosan elköszöntem. Mégis mit gondol az ilyen? Elkezdek vele dumcsizni arról, milyen szar világban élünk?/

Mi lesz? Lány? AAAAAAAAAAAAAAA, az KIZÁRT! Ilyen pocakból biztos, hogy fiú lesz. /Bírom az ilyen röntgenszemű x-meneket :D/

És mikor szül?   /Még a saját rokonaimnak sem mondtam meg soha a pontos dátumot. Egyszerűen azért, mert nem szeretném, hogy ha két nap túlhordás után folyton csöngjön a telefonom a másik kedvenc mondatommal:

Na, egyben vagy még??? /Nem, ezt SOHA NE kérdezd meg egy kismamától!/

Hogy fogják hívni? Jajj, ne is mondja, ezek a mai nevek, amiket adnak a szülők. Hogyis fogják hívni, mit mondott? Ja, ez szép név... /Köszi.../

Hány hónapos? Tényleg? Többnek/kevesebbnek néz ki. /Röntgenszemű x-men 2./

Mennyit hízott? /KÖZÖD ?????/

Óh, a szomszédom menyének az unokahuga is most szült és képzelje, hogy járt... /Bla-bla-bla-bla...Ezen a ponton, fogd be a füled! Nem tudom, honnan gondolja bárki is, hogy szülés előtt kiváncsi vagyok akárkinek a rémtörténetére./

És az apuka mit szólt? /He? Mit szólna???? Együtt csináltuk, örül../

Amikor megszületik, akkor sem lesz könnyebb. Kisgyerekes anyukákat is szeretnek megszólítani. Csak bónuszként írom le a favoritot:

Egy apától vannak? Annyira különbözőek! /Ne buktass le, légyszi...:D/

Nektek volt hasonló tapasztalat? Írjátok le! ;)

Fotó forrása: pixabay.com

Van egy visszatérő mantrám, amit olyankor veszek elő, amikor nem hiszem, hogy valamit meg bírok csinálni:

"Ha mama is megcsinálta, én is képes vagyok rá!"

Nem is olyan régen, először akkor gondoltam erre, amikor először készültem szülni. Az elsőnél, aminél mindenki be van parázva...Vajon fájni fog? Ki bírom? Belehalok? Képtelen vagyok megcsinálni.

Gondolom nem csak nekem jártak ilyen gondolatok a fejemben. De akkor belegondoltam, hogy régen nagyanyáink sokszor otthon egyedül is megszültek, max. egy bába segített, ha odaért a szomszéd faluból. Mi meg itt parázunk, hogy úristen, beérünk-e a kórházba, elérjük-e az orvost. Első fájásra visítunk az epidurálért. Bezzeg mamáéknak még nem volt nemhogy epidurál, de semmilyen fájdalomcsillapító. Volt ellenben hatalmas akaraterejük!

Nem csak ezért voltak HŐSNŐK.

Úgy nevelték, látták el  a sokszor háromnál több gyereket, hogy közben mindig minden rendben volt. A ház tiszta volt, a kert gyommentes, a jószág szépen ellátva már hajnalban, az ebéd megfőzve déli harangszóra, de közben arra is volt gondjuk, hogy a szomszédasszonynak segítsenek rétest nyújtani. A férjüket éppúgy ellátták minden nap tiszta, vasalt inggel, mint az iskolás gyerekeket. Az előkertben szép sorban virágoztak a temetőre való virágok, és ha már itt tartunk a legutolsó sorban rokon ángyinéni sírját is olyan rendben tartották, mintha nem is a végső fekhelye lenne szegénynek. A gyümölcsök mindig időben voltak leszedve és berakva télire, a szezonalitás szerint főztek és pontosan tudták dekára, hogy miből mennyi van még a kamrában.

Mi volt a legfőbb tulajdonságuk, ami ma hiányzik belőlünk?

Tudtak kérni és adni!

Mit? Segítséget!

Aktívan működött a komatálazás, egyértelmű volt, hogyha a faluban valaki szült, az a gyermekágyas hat hétre el van látva étellel, hiszen be volt osztva mikor ki látogatja meg egy kis házijóval. Ha lagzira került a sor a környék összes sütőjét összehordták egy portára és együtt készültek egy hétig. Tudták, hogy ki beteg, ki fekszik kórházban, akit akkor is meglátogattak, ha egyébként nem is voltak annyira jóban. Érezték, tudták, hogy kinek, mikor, milyen segítség kell!

És kérni sem szégyeltek. Ha elfogyott a tojás, nem a boltba indultak (ami lehet nyitva sem volt), hanem kértek a szomszédasszonytól. Ha dolguk volt, a gyerekeket küldték máshoz, nem volt probléma. Tudták, hogy jó helyen vannak, enni kapnak, mindenki úgy kezelte a másét is, mintha a sajátja lenne.

Szóval más volt...

És persze, nem is kell visszamennünk az őskorba, nem is tudnánk, hiszen mi erre képtelenek lennénk már. Belőlünk ez a dolgos mindent-tanni-akarás kihalt. Túl kényelmes világban élünk.

Mégis mire jó, ha néha emlékezünk a gyerekkorunkra és eszünkbe jut nagyanyánk, akinek a kapálástól görbült meg a háta és nem a telefonnyomkodástól, mint nekünk?

Motivációt ad. Bátorítást meríthetünk belőle a nehéz helyzetekben.

Például, amikor éppen az első szüléshez készülsz. Vagy, amikor azon sírsz (sírtam én is megint karácsonykor), hogy nem sikerült megint összespórolni egy mosogatógépre, pedig mennyivel könnyebb lenne az élet. Amikor úgy érzed nincs kedved huszadszor is elpakolni ugyanazt a játékdobozt. Amikor egyszerűen nincs kedved továbblépni.

Meríts erőt ezekből a munkában megráncosodott kezekből!

Fotó forrása: pixabay.com